Oldalak

2010. november 26., péntek

Részeg disznó mszpsek! Elvtársak az oroszok még mindig a spájzban vannak a vodka mellett?(VIDEO)


Dehogy részegek csak fújt a szél, hideg volt, rossz volt a mikrofon. Az elvtársak részegen nem szoktak dolgozni, "vezetni". De jó lenne már végre ezeket a disznókat a sarki kricsmiben látni és nem az ország templomában.



Hoppá fút a szél!



Másik kocsmatöltelék.



Na persze van magyarázata is, ennek a decis úriembernek:



Legvégül a tanítómesterük gyula vitéz, aki mielőtt agyhalott állapotba került már csak szerbül tudott kommunikálni, nem MAGYARUL. Milyen érdekese nem?

2010. november 23., kedd

Videóinterjú Budaházyval, ami a hír tv adásaiból kimaradt!


Budaházy György beszél az ellene indított eljárásokról, a "bizonyítékokról", aktualitásokról, nemzeti oldalról és azon belül is a Jobbikról.

A börtönben sínylődő hazafi kiemelte, hogy nem tudják megtörni soha, egyedül a családja hiányzik. Az ellene folyó eljárásokat egy nagy koncepciónak tartja, amelyben az ügyek egymásra épülve erősítik egymást.


2010.11.08. Kozma utcai börtön: interjú Budaházy Györggyel from szkr on Vimeo.

2010. november 20., szombat

Cser-Palkovics megszerezte a 6. állását is, avagy cola,fanta,sprite vagy light cola lesz a menühöz?


Olyan időt élünk, mikor minden munkát el kell vállalni. Vannak emberek akik képesek 4-5 állást is betölteni, természetesen az isten őket a végtelen munkabírással és napi +14 órával áldotta meg. Na meg titkárnőkkel.

Drága Bandi, mert gondolom a kis tábládon ez fog majd állni, szeretnélek meghívni a kiskocsmámba. Mivel hasznos része szeretnék lenni a kisközösségemnek és természetesen jól jönne egy kis ingyen reklám, na meg kipróbálhatnád, hogyan kell sört csapolni. Bevezetnélek a pálinkavizezés rejtelmeibe és a kannás bor eredetfilozófiájába. Utána átmegyünk az Erzsi büféjébe, úgyis most lesz nála is üzletbővítés, szerintem örülne ha kisütnénk valamit a konyhájában.




Íme a hivatalos levél:

Tisztelt sajtó!

Nemrégiben Székesfehérvárra is megérkezett a Burger King, így Magyarországon már összesen 27 helyen van lehetőségük a vendégeknek megkóstolni a hagyományos recept és kiváló minőségű alapanyagokból összeállított szendvicseket, menüket.

A Burger King szeretne részt venni a helyi közösség mindennapjaiban, felelősséget érez az iránt, hogy lehetőségeihez mérten segítséget is nyújtson. Az eseményen bejelentésre kerülő támogatás középpontjában a gyermekek állnak, akiknek egészséges felnövekedésük mindnyájunk együttes érdeke.(Ezért gondolom lebeszélik majd a fiatalokat, hogy azt a moslékot egyék, amit gyors kajának hívunk?)

Ennek megfelelően az avató ünnepségen a fiatal korosztály is képviselteti magát, több székesfehérvári oktatási intézmény vezetőjével egyetemben.(Kivezénylik majd a közeli iskolát ,Cser-Palkovicsnak legyen kivel fényképezkedni! Apropó szolt már neki valaki, hogy nem túl fotogén?)

A székesfehérvári ünnepélyes átadón Székesfehérvár városvezetői – dr. Cser-Palkovics András polgármester és Róth Péter alpolgármester – fogja a Whopper szendvicseket készíteni a meghívott gyerekeknek. ( Várom már a székesfehérvári oktatási intézményekben a menza reformot.)

Szeretnénk, ha elfogadná meghívásunkat, és saját szemével látná, amint a városvezetők az étterem konyhájában tüsténkednek. (Remélem beválnak, mert kell a 6. állás is.)

Finom tűzön grillezett falatokkal várjuk Önt is!

Az eseményre 2010. november 24-én (szerdán), 11.30 órától kerül sor.

Helyszín: Burger King étterem

Székesfehérvár, Jancsár köz 5.

Székesfehérvár, 2010. november 19.

dr. Cser-Palkovics András Róth Péter

Székesfehérvár polgármestere alpolgármester

Dara Zsolt

a Fusion Zrt. vezérigazgató-helyettese

BOTRÁNY a FIDESZ is lop(ott) ?! +bizonyítékok VIDEO

Tomcatet lehet szeretni, utálni, megvetni, áldozatnak tekinteni, szerintem lényegtelen ki miben hisz. Amire viszont bukkantak az országos botrány kellene, hogy "legyen"! Szokás szerint nem az, sajnálatos módon még a radikális oldal médiái sem igazán foglalkoznak kellő súllyal a témával. Hajrá fidesz elő a rabláncokkal.

Bombahír TV: Egy fideszes kerület piszkos titkai from Bombagyár on Vimeo.



Íme a 2. rész tanukkal, adatokkal.

Bombahír TV: Egy fideszes önkormányzat piszkos titkai - 2. rész from Bombagyár on Vimeo.

2010. november 10., szerda

Gyurcsány táncba hív!



Aki azt hitte Gyurcsány fülit farkát behúzva nyüszítve megfutamodik, annak jó reggelt kívánok. Tisztán kell látni, hogy bár Orbánék vannak kormányon, mégis ők csak ellenfelek, a mAszOp viszont ellenség. Szervezkedik, érted te ezt?! Vannak emberek akik elmennek meghallgatják tapsolnak, mintha semmi nem is történt volna. Egyéb iránt a tapsgépek szerint nem is történt semmi. Talán le kellene ülni ezekkel az emberekkel beszélgetni mielőtt még "gyurcsányi" viszi őket az utcára tömegesen!

2010. november 2., kedd

Az"őszirózsás forradalom"ás a patkánylázadás.



A Várkapu Kulturális Egyesület szeretettel meghívja a kedves érdeklődőket, ifj.Tompó László irodalomtörténész előadásra.

Ideje: 2010. 11. 04. 18 óra Helye: SZÉKESFEHÉRVÁR, Műhely Kávéház, Adiy E. u. Témája: AZ ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOM ÉS A PATKÁNYLÁZADÁS TORMAY CÉCILE BUJDOSÓ KÖNYVE ALAPJÁN