Oldalak

2010. augusztus 30., hétfő

Jelzem a zár teljesen érintetlen.

10. emelet Sziget utca. Csak a váz és más semmi. Ennyi.

Kíváncsi lennék, mennyi idő alatt hordták szét a szorgos kis kezek?

2010. augusztus 26., csütörtök

Közlemény

A Jobbik városi szervezete ezúton tájékoztatja a város közvéleményét, hogy Székesfehérvár 6. számú választókerületében, Maroshegyen Katona Zsolt Vazult indítja a Jobbik képviselőjelöltjeként.


Katona Zsolt Vazul 45 éves médiaszakember, Maroshegyen él három gyermekével és feleségével. Vállalkozóként a Dunántúl egyik legnagyobb médiaügynökségének tulajdonosa. Tanácsadóként eddig is segítette a Jobbik munkáját.




Kérünk mindenkit, támogassa új jelöltünket ajánlószelvényével!!



Jobbik Magyarországért Mozgalom

Székesfehérvári szervezete

Tátott szájjal figyelek...



Az ember nem is tudja eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen. Ez egyszerűen elképesztő. Mondhatnám akár vizuális és verbális környezetszennyezésnek is. De az is lehet, hogy ez már kimeríti a közösség elleni izgatás fogalmát, hisz ezek a képek és ez a hang minden további nélkül alkalmas a köznyugalom megzavarására.

2010. augusztus 24., kedd

Isten veletek...

KÖZLEMÉNY









A Jobbik Magyarországért Mozgalom Székesfehérvári Szervezete közleménye


Megtört szívvel gyászol a Jobbik!

Két nagyszerű fiatalembert gyászolunk családjukkal, barátaikkal együtt. Az augusztus 20-án éjjel tragikus balesetben elhunyt lánglelkű Simon Péter után a mai napon eltávozott közülünk a baleset másik áldozata, Kónyi-Kiss Domonkos, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megyei vezetője, országos elnökségi tagja, a Jobbik maroshegyi képviselőjelöltje, igaz barátunk.
Mindkettőjük személyében sokra hivatott, nagyszerű hazafiakat veszítettünk el, de ami ennél sokkal fájdalmasabb, két család veszítette el csodálatos gyermekét.

A Jobbik városi szervezete megrendülten osztozik a családtagok, barátok gyászában, miközben maga is barátként, soha nem pótolható társként gyászolja a két fiatalt.
Természetesen szervezetünk minden lehetséges segítséget felajánl a tragédiában érintett családoknak mind a mostani elviselhetetlenül nehéz időszakban, mind a jövőben.
Tudjuk, hogy két barátunk, most ott ül a Jóisten mellett, onnan néz le ránk, bíztatva és vezetve minket, hogy folytassuk eddigi közös munkánkat egy szebb jövőért.

Emléküket örökre megőrizzük, vezessen minket mindenkor a helyes úton!

Isten Veletek, Barátaink!

2010. augusztus 23., hétfő

Tragédia...


Augusztus 20-án éjfélkor, Fehérvárcsurgón eddig tisztázatlan körülmények között autóbalesetet szenvedett a Fejér megyei HVIM egyik oszlopos tagja, S. P. és Kónyi-Kiss Domonkos a HVIM vezetőségi tagja.

A tűzoltók és a mentők csak hosszú küzdelem után tudták kiszabadítani a kocsiba szorult két fiatalt. S. P. - teljes nevének közlésére még nem kaptunk felhatalmazást - olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen, a mentőben életét veszítette.

Kónyi-Kiss Domonkost nagyon súlyos, életveszélyes állapotban szállították kórházba. Azóta kómában fekszik. Csak a szüleit engedik be hozzá, egy kis időre tudott bemenni Zagyva György Gyula és Koncz Eszter, a HVIM vezetőségi tagjai.

A balesetről a szakértői és rendőrségi vélemények még nem készültek el.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom mélyen megrendülve őszinte részvétét fejezte ki S. P. családjának. Temetésének időpontjáról később tájékoztatnak.

Részvétét fejezte ki a Magyar Nemzeti Gárda nevében Ináncsi József is. A főkapitány közleményében együttérzését fejezi ki "a nemzeti oldalon velünk együtt küzdő bajtársunk elvesztéséért."

szentkoronaradio.com - barikad.hu

2010. augusztus 19., csütörtök

Pali ezt a Kokoval megbeszélted ?

Schmitt hagyatéka: elfogadta kádárista javaslatát a NOB - eltiltották zászlójuktól a sportolókat
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és a szingapúri Ifjúsági Olimpia szervezőbizottsága elfogadta Schmitt Pálnak, a magyar köztársaság elnökének az eredményhirdetés protokolljával kapcsolatos nemzetellenes javaslatait.


A Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtöki tájékoztatása szerint a játékokon részt vevő csapatok vezetőit már értesítették is arról, hogy a versenyek eredményhirdetésekor a sportolók nem vihetnek magukkal személyes tárgyakat, feliratot, kabalafigurát és (főleg:) zászlót.
Schmitt Pál a NOB magyar tagjaként az indoklás szerint "ezzel a javaslattal kívánta megóvni az Ifjúsági Olimpia eredményhirdetésének rendjét, különös tekintettel az esetleges túlzó nacionalista megnyilvánulásoktól".
A köztársasági elnök elmondta, hogy a győztesek és helyezettek nemzeti hovatartozása egyértelműen megállapítható, mert bemondják országuk nevét, tiszteletükre felvonják a nemzeti lobogót, elhangzik a nemzeti himnusz, valamint az egyenruhájukon is feltüntetik országuk címerét.
Schmitt szerint "az ifjúsági ötkarikás esemény célja nem a nemzetek vetélkedése, hanem a világ fiataljainak nemes megméretése a sporton keresztül, és hogy mindemellett egymást tiszteletben tartva, barátságokat kötve, jobban megismerjék egymást".
(MTI nyomán)


"Az ifjúsági olimpia egy nagyon jó ötlet, szükség van fiatal hősökre és példaképekre" - idézte Schmitt Pált a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség, az AIPS honlapja.
"Beszélgettem Jacques Rogge-gal, és azt mondtam neki, meg kell hozni néhány fontos döntést, például, hogy a versenyzőknek nem kellene túlságosan hazafiasnak lenniük, ezért ne vigyék magukkal az országuk zászlaját a dobogóra. A zászló már ott van a helyszínen és az akkreditációs kártyán, a himnusz is hallható, nem szabad eltúlozni a rivalizálást. Roppant fontos, hogy az emberek közel kerüljenek egymáshoz. Éppen ezért arra kértem az elnök urat, hogy tiltsa meg ezt a dolgot" - mondta a párbajtőrben kétszeres olimpiai bajnok Schmitt - írja az Origó.

Csak mellékes adalékként íme néhány fotó, amit nem láthatunk majd :






2010. augusztus 16., hétfő

Knizse Gyula ma újabb szeméttárolót adott át!



Helló! Megismersz?

Hát persze! Te vagy az a manusz, aki minden járda mellé, szemeteskukára ráírtad a neved. Láttalak amint lázasan hegesztgeted munkától bütykös ujjaiddal a játszótér kerítését, másik alkalommal rakod a parkoló térköveit. De Te simítottad el az aszfaltot is.

Az a sok ember meg félistenként tekint fel Rád a bársonyos,fodros felhők fölé, mikor kapunk egy újabb táblát, ami a te emberi nagyságodat dicséri? Tükröm,tükröm, mondd meg nékem , hova tegyem a legtöbb táblát e vidéken?

Te, Gyula, ezeknek a tábláknak az árából mennyi járda készülhetett volna el?



Itt és még sok helyen nincs tábla.





























2010. augusztus 13., péntek

Bemutatjuk a Jobbik székesfehérvári önkormányzati képviselőjelöltjeit















Önkormányzati képviselőjelöltek:
1. dr. Kummer Ákos, jogász (hátsó sor jobbról 2.)
2. Horváth Lénárd, pedagógus, (hátsó sor jobbról 1.)
3. Tancsa Ágnes, újságíró (első sor jobbról 4.)
4. Völgyi László, informatikai mérnök (első sor jobbról 1.)
5. Vida Krisztina, népművelő (első sor jobbról 2.)
6. Kónyi-Kiss Domonkos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója (első sor jobbról 9.)
7. Csanaky Bernadett, gazdasági mérnök (első sor jobbról 7.)
8. Fazakas Attila, számítástechnikai mérnök (hátsó sor jobbról 4.)
9. Lakatos István, vállalkozó (első sor jobbról 2.)
10. Völgyi Szabolcs, külkereskedő (hátsó sor jobbról 3.)
11. Forró Zoltán, építőipari vállalkozó (hátsó sor jobbról 5.)
12. Katona Tibor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója (első sor jobbról 8.)
13. dr. Mező Balázs, ügyvéd (első sor jobbról 6.)
14. Gál Péter Pál, jelenleg önkormányzati képviselő, a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke (első sor jobbról 5.)

Nézzen meg minket videón : itt!

Nézze meg megújult honlapunkat: itt!



2010. augusztus 11., szerda

Jó ebédhez szól a nóta.

Talán sokunk által legjobban várt zenei esemény, fergeteges buli, vagy fogalmazhatnék úgy is. Ha már eleged van a sziget fesztiválon a drogosok kerülgetéséből, akkor gyere el és hallgasd meg azt ami igazán érték.

Egy kis kedvcsináló :








2010. augusztus 10., kedd

A láthtáron Vukics örnagy és sok dühös magyar


Schmitt: Tavasszal elfogadhatja a parlament az új alkotmányt

Jövő tavasszal elfogadhatja a parlament az új alkotmányt – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök a köztelevízió esti műsorában. Az államfő szerint a mostani alkotmányból meg kell tartani azt, ami jó és kiállta az idő próbáját.


Schmitt Pál hozzátette: nem lehet alkotmányozó elnök , de az alkotmányozási folyamatnak részese szeretne lenni. Mint mondta, a kormány év végére fejezné be az előkészítő tanácskozásokat, államfőként pedig azt javasolja majd, hogy vegyék bele az alkotmányba az egészséges életmódhoz és a sportoláshoz való jogot.

Az államfő arról is beszélt az Este Extrában: első külföldi hivatalos útján Ausztriába megy, majd az óramutató járásával ellentétesen körbejárja a környező országokat.

(hírTV, FH)


Hoppá, ezt így is lehet ???!!! No akkor most dőlnék hátra és kérnék egy finom meleg gőzölgő kávét.

Látom is azt a több ezer fős tömeget, épp köszörű kövön csiszolgatják szablyáikat, s felajzott íjjakkal ugranak apró termetű hucul lovaikra. Hujj hujj hajrá irány a Kossuth tér. Gondolom a magyarok szövetsége már fogalmazza is a kiáltványát hogy meddig kap időt a kormány, hogy átgondolja alkotmányozási szándékát.

Mert ugye kedves testvéreim, alkotmányozni nekünk így kell. Pont mint ahogy Viktor király és hűséges alattvalói teszik.

Ki az a népfelség, kérdezgethetik maguktól minden reggel. Á biztos csak elírták, olyan nincs is.