Oldalak

2012. május 30., szerda

Jövőt tervezni

 Valahogy nincs súlya annak az eskünek mit miniszterek és államtitkárok tesznek, az országért és a népért...
Kemény 2/3-al a szabadságharc még jól indulónak is tűnt, de ma már csak légvár. Nagy szavak, a tettek azonban csalódás.
 Én úgy gondolom valóban sok új munkahely kell, hogy legyen miből feljebb lépjen az ország. És ez természetesen ami adottság : földjeinkből lehet, hiszen tudja mindenki hogy 30 millió embert képes etetni ez a föld kincs! A föld és a ráépülő feldolgozó ipar. De sajnos látjuk hogy a Tibi is meg a Győri is emigrált, csak nevében magyar.
 Vajon ösztönzi-e a családokat gyermekvállalásra a fizetőssé váló bölcsőde?  Hogy lehet jövőt tervezni ha már indok nélkül rúghat ki a munkáltató, ha megszűnik a műszakpótlék, ha csökken a túlóradíj?
 Közben olvasom hogy vezető ázsiai országok fölrúgták egymás közötti kereskedelemben a dollár elszámolást, saját valutáikkal fizetnek, így nem manipulálhat dollárpapa az önös érdekből, fedezetlen nyomtatott pénzével. Ahogy nyitják kereskedelmük egymás felé a keleti országok, úgy kell nekünk is gondolkodnunk a velük való együttműködésről, hiszen van mit adnunk, és van mit kapnunk, egyenlő felekként, és nem letarolt, kizsákmányolt országként.
 Lehet hallani hogy egy nagy áruházlánc pénzügyeivel valami gond volt, ami nem tetszett a külföldi vezetőknek. Ide küldtek hát egy saját embert. Az illető nézelődött, szaglászott, végiglátogatta az üzleteket. Majd összehívta az összes igazgatót, területi vezetőt, és így szólt: Uraim!  A dolgozóik alig keresnek a minimálbér fölött. Maguk ennek ellenére szemtelenül gazdagok! Kivannak rúgva!
 Azonkívül hogy sajnos látjuk, a közvetlen kizsákmányolóink  itthoni emberek, nekem más gondolatom is van az esetről. Egy ilyen személyt kellene bevinni a parlamentbe... kormányzónak.

2012. május 27., vasárnap

Június 4.

 A hegyek tövéből nézek fel a csúcsra. Ezred évek gyötrelme, harca barázdálta lejtőkön fut pillantásom föl a tetőre. S a szikla, magányos felkiáltójel, keserűen dörren rám: Még sosem voltatok ily kevesen magyarok. Idegen és hidegen kemény tengerek mossák szigeteiteket, mely folyvást omlik. Szavaitok alig hallható a más torkúak tömegéből.  Ti adtatok itt nevet mindennek, rólatok mesélnek a hegyek, a folyók, a mezők, régen rólatok hozott hírt a szél...
 Lépek tovább bizonytalan. amott a Nyeregben már gyűl a nép. Sokan vásárfiát keresnek a sátrak sokasága közt, sokan ámulva nézik az ezernyi helységnevet a táblákon. Él még a Felvidék, a Délvidék, az Őrvidék! Egy napra egyek vagyunk ismét, de holnap már irigyek leszünk és magunkba fordulók... Hányan vagyunk kik Istenért és Máriáért jöttünk? Hogy mindenki vallásos? Igaz, de csak kevesen hiszünk...
 Még néhány nap, s a második Mohács gyászos évfordulója jő el. Trianon keményen megtervezett és kivitelezett gyalázatos, magyart szétszóró évfordulója. Ma Külső-Magyarország tájain annyi magyar sincs mint 92 éve! De ki kell tartani! eljön a  nap, mikor nekünk lesz időnk bizonyítani, hogy lesz újra magyar Vásárhely, Nagyvárad, Kassa, Munkács... Még hidegen fújnak a szelek. Az állandóan fejünkre koppintó, és mindenünkből kiforgató európai unió kötözködően keres fogást minden szavunkban, cselekedetünkben. Mégis azt elnézi, hogy magyar elnök nem mehet át egy szintén eu-s országba, hogy magyarokat vernek naponta a csatlakozni akaró Szerbiában, hogy magyarul nem olvashatják helyneveiket a Felvidéken, hogy egy székely írót nem lehet méltón eltemetni Udvarhelyen!
 És itthon? Kezdésként csak azt kérném: nagyjaink, szívünknek kedves hőseink emlékműveit meggyalázók szintén kapják azt büntetésül, mint az unalomig ismételt, családom által benne részt nem vett, más népek tragédiáinak emlékeit gyalázó elkövetők!
 Sok Mohácson túl üzenem a hegynek: minden nappal egyel többen vagyunk! S  hamarosan tetteinkkel szelet kavarunk! Tetteinknek hírét rohanva viszik hozzád a szelek, hozzád, hol állsz még árván, végeink őrzői: Keleti-Kárpátok!

2012. május 17., csütörtök

haj Rákóczi...

Fizetés csökkenést él meg az ország. Bár nem voltunk közelében sem a jól védett helyeken fejlődő nyugatiak bérének, ám az ő fennenhordásuk a mi megszorításunkból is tartatik.
És megszorítás van bőven! Már csak a járda, levegő és fényadó hiányzik a sorból, vagy a teljes kifizetetlenség, hogy csak darabra kenyeret kapjunk a másnapi tengődésre.
Húzd az igát még kevesebbért kuruc! Nyakasságod, kopogása szemednek csökkenti-e? Verítéked hasznát viszi itthon a labanc, s határon túlra a császári eu...
Állunk-e még talpra? S született-e már meg az új dicső fejedelmünk?

2012. május 2., szerda

az öszödi vakmerő

 "Kiforgatom a vagyonból ki azt állítja hogy csaltam!"- közölte bukott miniszterelnökünk május elsején, a mintegy száz fős őt éljenző nyugdíjas csoport előtt. Jól érzékeli ez a mondat a gondolatvilágát: ő a demokrata, a mindenek felett álló vezér. És igazából jövő módban kijelentett mondata nem újdonság, hiszen ezt már megtette, egy ország dörgölte orra alá hazugságait, és egy ország lett kiforgatva vagyonából. Miközben ő, szemmel láthatóan tehetségtelen ember, az alattomos pénzügyi körök helyi helytartójaként milliárdossá ordasult.  Mikor az állami vagyont darabolták, mindkét nagy pártiak sokasága között ő is vitézül serénykedett, és sikamlott semmivé sok nagy hírű vállalat, s lett kilátástalan jövőjű egy nemzedék!
 Én nem kívánhatok neki mást, csak amit ő tett velünk: Adjon az Isten neki ebben az életben kilátástalanságot, fizethetetlen számlák sokaságát, és dédelgetett barátai által többszöri besurranást otthonába...