Oldalak

2013. március 30., szombat

magyar munkahely



 Elszörnyülködve olvastam minap egy alkalmazott írását egy múlti cégről, micsoda kizsákmányoló, embertelen, könyörtelen módon, és körülmények között „tartják” dolgozóikat. S lám e cikkre jönnek a többiek. Írják panaszukat több múlti cégről is a dolgozók.
 Szörnyülködve olvasom eme írásokat, de nem megdöbbenve! Tudni kell, amit a mai fiatalok nem tapasztalhattak meg, hogy ama átkos rendszerben a magyar gazdaságnak sok, egészen jól működő ágazata volt. Csak néhányat sorolok: az Ikarusz, amely buszokat szállított közel és távol; a Videoton, amely rádiójával többször Európa díjat nyert, s a Sony cég vásárolta nyák lemezeit, s már a nyolcvanas években precíz szerszámokat készített nyugatra. Európa hírű konzervgyárunk, traktorgyárunk volt. Mezőgazdaságunk bőségesen termelt kivitelre.
 Miért is mondom ezt? Húsz éve még működtetni tudta államunk az egészségügyet, oktatást stb. Volt pénz fejlesztésre, jóléti kiadásokra. Aztán lassan választott kormányaink elkezdték kihúzni a talajt a hazai cégek lába alól, s potom pénzért, sokszor csak piacaiért került kalandor nyugati tulajdonosok kezére. Szolgáltatások, gáz, villany, víz, kerültek külföldi kézbe, sok sok milliárd hasznot söpörve ki az országból.
 A haszon kivándorol, mi emberek itt élünk tovább.  Csökken a bevétel de elkellene tartani az egészségügyet, oktatást, rendfenntartást. Vajon miből? Ezért van az, hogy az ide betelepülő külföldi cégek, megkapva irreális támogatásuk, a nyugati bérek töredékéért alkalmazzák a magyart! És tartják hihetetlen kiszolgáltatott helyzetben.
 Nem egyszerű ezen változtatni! Hiszen nyugat jól bejáratott és meggyőzött emberei ülnek kormányainkban. Lásd csak a BKV busztendert, amit sokadszorra sem nyerhetett meg hazai cég!
 Saját termékek nélkül nincs jövő! Tervezés, menedzselés, gyártás.. embereknek munkahely itthon, pénz az állam működtetésére, tervezés a jövőre! Erős ország, erős szív, erős akarat, támasz a világ magyarságának! De ezt paktum aláíróktól nem várhatjuk! Hervadt a szegfű, s burjánzásai, fonnyadt a narancs! Tudom hogy a munkahelyen kiszolgáltatottként senki nem hős, de majd a szavazófülkében szabadon ikszelhetünk, remélhetőleg nem azokra, kik ide juttattak bennünk!

2013. március 20., szerda

Szaniszló úr kitüntetése

 Mi emberek nem vagyunk egyformák! Unalmas is lenne az élet, ha így lenne! Valaki a telet szereti, valaki a nyarat, és akad aki az átmenetet. Valaki őszintén elmondja véleményét akár a szemedbe is, valaki inkább pletykál a hátad mögött, s valaki másoktól befolyásolva harsogja a nem is tudja mit!
 Polgári kormány van. Lehet kritizálni, hiszen nagyon sok minden nem úgy alakul ahogy ők ígérték, és mi vártuk volna. De nyolc év külföldről irányított nemzet pusztító liberalizmus után mégis történnek a nemzet értékrendjével egyező dolgok. De azt hogy ez a kormány kit tüntet ki a nemzeti ünnepen ne szabja már meg az antimagyari oldal!  Hihetetlen nyomásra képesek Szaniszló úr kitüntetése ellen! ( Vajon az összes balliberális média-internacionalista kitüntetésekor miért nem tiltakozott a jobboldali sajtó?) Idegen ország nagykövete tüntetőleg látogat a miniszterhez, és komor arccal adja tudtára: őt ne! (Pedig "Ő" csak a sajátjait félti!)
 Hulljon le végre az álarc! Kedves kormány! Most független ország vagyunk,vagy már általatok is elhagyatottan felvásárolt?

2013. március 16., szombat

Szélsőséges hétvége


 Nem hiszem hogy az elmúlt hétvége szélsőséges időjárása okozta emberi reagálásokban sok csodálkozni való újdonság akadna. A liberális  oldal folyamatos felelős kereső fecsegése közben sem jutott el oda hogy lapátot ragadjon s mentené bajba jutott honfitársait pártállástól független. A nemzeti oldalon is akadtak kommentelők kik nem hagyhatták ki most sem a „mocskos zsidózást” , bár megmondom őszintén őket csak csapódó huligánoknak, tudatos provokátoroknak tartom. A baloldalon szintén jelen van egy ilyen kör, fasisztázó, nácizó jelzőket ordító szándékos hülyék.
 Szükség lenne a bal és jobb oldalnak egyezségre jutni! És úgy gondolom, mind a baloldal hiteltelen, külföldről őket folyamatosan utasító politikusai, mind a jobboldal ki tudja hogy meggazdagodó vezetői nélkül történhet meg! Befolyásolás mentesen!
 Úgy gondolom mind az egészségügy, oktatás, rendőrség, stb. tekintetében a benne dolgozó elismert szaktekintélyeknek kell országos vezetőt választani, s őket semmilyen kormány váltás el nem mozdíthatja! Konszenzus kell a nemzeti minimumról, s ezt be kell tartani! Viszont be kell szüntetni hogy politikusok külföldre szaladjanak hazájuk ellen szankciókat követelni! Ha nem saját szájuk íze szerint alakul a politika! Ez olyan kunbélás! A magyar embereket nem segíti ha állandóan támadják az országot. És igen! Az alapoknál kell kezdeni: legyen hittan az iskolákban, s ha már nagyon nem vallásos egy közösség, ott erkölcstan. Mert az életben emberségből és magyarságból vizsgázunk, s ott jelenleg nagyon sokan bukásra állnak!

2013. március 11., hétfő

Székely szabadság napja


 A tévében meccs ment, meg valami unalmas film, bohóckodás. Az idő kicsit esőre álló, de szomorkodása mögött mintha érzelmi hangulat húzódna;  mert valahol az eddigiekben csalódottan utcára mentek emberek, demonstrálva akaratuk a hatalommal szemben, csendben…
 Egy nagy közösség mely lassan ébred, s tudatalatti gondolataik végre felszínre kerülnek. Eddigi vezetőik, kik szóvirágaikon kívül csekély mértékben harcoltak őértük, most távollétükkel tiltakoznak ébredésük ellen. Egy nagy közösség mely most visszafordíthatatlan elindult egy úton, mely igen nehéz lesz, de kitartással végig járható!
 Szóval a tévé nem közvetíti őket. Miről is van szó? A székelyek szerveződnek, s a világ számos pontján tiltakoznak velük szimpatizálva, az autonómiájuk elutasítása ellen. Közösséget vállal velük számtalan európai kisebbség, és együtt érez velük számtalan igaz magyar! Mikor az együttérzés, és összefogás hajtja egy csoportba a magyart, (végre!) akkor az állami tévék bohóc műsort sugároznak! Akit nem ütött meg az összefogás szükségességének szele, az ne is tudjon róla: Marosvásárhelyt 30 000 székely vonult fel igazságukért tüntetve, miközben az anyaországiak nagy része a fércbukon pózol…